Csiszér Zsuzsi: “ Állandó- Változó “ kiállítás: Írás Terem

 

 Ahogy belépünk, ez a szemközti fal.

Írás közben, ahogy teltek a napok egyre több rétegben raktam fel a szöveget. A rendelkezésemre álló kréta színeket- amiket előre meghatároztam-, már nem lehetett jobban sűríteni és variálni. Nagyon sötét és szürkésbarna betű köteg keletkezett.

Ilyen már sokszor előfordult előtte, mert más írásos munkáknál is- amely készítési  folyamatok analógak egyébként a gondolkodás folyamatával-, amikor annyi minden képpel és információval telítődünk, vissza kell rendezni az adott lelki állapotnak megfelelően, vagy itt a kiállítás miatt a látványt addig a pontig, ami állapotot a nézővel megosztani tudok és szeretnék.

( Szándékosan kevertem az egyes és többes számot, mert az alkotás vagy gondolkodás folyamatáról tudni lehet, hogy nagyon hasonló mindenkinél, viszont amikor a saját modellünket vagy a lelki lenyomatokat mutatjuk be a munkánk által, az már teljesen egyéni ).

Azért itt szeretném elmondani, hogy ezekkel az analitikus jellegű fal és hely specifikus installációkkal mindig szerettem volna bemutatni a saját utamat, a munka fázisait, 

az adott alkotással való viszonyomat is.

Tehát visszatérve a sűrű absztrakt szín halomhoz, mert távolról ennyi látszik, 

olyan érzésem volt, hogy azokat a dolgokat is egybe akartam mosni, amiket már ki tudok jelenteni, vagy valamelyest bekerültek a tudatomba, mint tények. Valahogy annyi minden szomorúság és stressz érte az embereket, hogy egyénileg az a dolgom, hogy ne azonosuljak minden rám nehezedő hatással. 

Ez egy gondolat volt, miközben a szövegeket írtam, hogy vizuálisan is olyan cselekvésre késztetett, hogy elkezdtem letörölni egy egész nap munkáját. A kitörölt gondolatok helyett pedig olyanokat írtam, amiket még én sem hittem el, hogy létezhet, de ahogy ismételve pakoltam a falra, mint akár egy “imát “ is például, annyira tudtam, hogy a valóságot ugyanúgy lehet jóra formálni, mint ahogy mondjuk a ránk nehezedő média a sok szörnyűséggel befolyásol. 

Mint minden ilyen hely specifikus installáció, az adott kiállítótérhez alkalmazkodik és formálja is azt, a tér is meghatározza a látvány lehetőségeit. Ez egy ablak nélküli “  white cube “ adottságú terem, három fallal, ahol lehet  szimmetriát képezni, a természetes fény nem befolyásolja a színhatást. Ezért én döntöttem el, hogy hogyan lehet olvashatóvá tenni bizonyos gondolataimat, másokat pedig miként alárendelni a látványnak. Mivel ez az említett szimmetrikus elrendezés már megvolt, két irányból egyszerre haladva lehetett a nézőnek belegabalyodni a szövegbe.

 ( Az egész kiállítás egyébként még tartalmilag is nagyon sokat változott és módosult az eredeti tervekhez képest, mert a korona vírus miatti tavaszi karantén hatással volt az itt készített munkákra is. Úgy gondolom, hogy talán a művészeknek is nagyobb felelősségük lett. Mivel általunk jobban meg tudnak nyílni az emberek a boldogság és ön reflekszió irányába is. Pont attól, hogy annyi személyes dolgot osztunk meg velük. Hogy a saját életem örömeinek és drámáinak is egy részét bemutatom például.)